A SZENT ERZSÉBET ÓVODA ÉS CSALÁDCENTRUM HONLAPJA

BEKÖSZÖNTŐ
Nagy örömmel nyitjuk meg a jelenleg még épülő Szent Erzsébet Óvoda és Családcentrum honlapját. A kisgyermekek fejlődésének értő kísérése folyamatos kapcsolatot jelent a teremtés csodájával, és a nemzet jövőjét is alapvetően meghatározza ez az alkotó munka. Jézus többször mondta, hogy a gyermek még közvetlen kapcsolatban van a mennyek világával. Ezért a felnőttek lelkének is nagyon szükséges a gyermekvilággal való mind teljesebb kapcsolat. Az óvoda feladata, hogy kisgyermekek képességfejlesztésében hatékony támogatást adjon a szülőknek. A szakemberek többsége szerint hatéves korig kialakulnak azok a lelki kondíciók, amelyeknek segítségével majd meg kell oldani az életet. Tényleg a jövő bölcsője, a boldog emberek starthelye az óvoda.
Már az építkezés alatt gondolkodjuk együtt, és hozzuk létre közösen azt az óvodát, ahová majd nagyszülőként is megilletődötten viszik unokáikat a most még fiatal szülők, sőt aprócska gyermekeik.
Lelkes üdvözlettel:
Szabó József László plébános, Dunakeszi valamennyi lelkésze, és sok-sok fiatal szülő